Betegségek lelki háttere: szívinfarktus (“szívszélhűdés”)

Testi szint: szív (a lélek, a szeretet, szerelem, az érzelmek székhelye, energetikai
központ), vér (életerő).

Tüneti szint: a szív nem kap elegendő vért, vagyis életerőt, és ennek következtében
részlegesen vagy teljesen „kiéhezett” állapotba kerül: „szomjazik” a szeretetre, életerőre; a
szív halálsikolyait hallatja, miközben fokozatosan elszorul, megfullad (koszorúér-szűkület, -1
Angina pectoris); ezt az állapotot kicsinyes magatartással, merevséggel, maradi
gondolkodásmóddal idézhetjük elő; az érzelmek (szívügyek) elfojtása, figyelmen kívül
hagyása; az én erejének (ego) túlértékelése és az akarat dominanciája elvág az élettől; a
dominanciára törekvő, teljesítményorientált emberek betegsége; félelem a kritikától és a
kudarctól; az agresszió felhalmozódik a testben, mivel sokáig uralkodtunk indulatainkon,
amelyek most fokozott mértékben törnek ki ily módon (p1. a szívfal repedése); kevés
önbizalom; gátlások a saját szükségletek megfogalmazásának terén; egy magasabb,
fennköltebb életcél hiánya; szociális elszigetelődés, magányosság: „magányos szív”,
„megtört szív”; „infarktus” a szó szoros értelmében: az érzések, érzelmek megtöréséről,
betöréséről van szó; elégedetlenség, ingerlékenység; tarthatatlan elvárások a környezettel
szemben, merev udvariasság, ridegség; félelem az érzelmi sérülésektől, képtelenek
vagyunk mélyen ellazulni; a test központja egyfajta nekropolisszá, holtak városává válik,
temetővé, amelyből kiköltözött minden élet; a szív állapota a szó szoros értelmében
„megsebzett”: egy életfontosságú és rendkívül eleven dolgot egy kényszerintézkedés folyamán
egy teljesen élettelen anyaggal helyettesítenek; búcsút mondhatunk szívünk egy részének, ami
után nem marad semmi más, csupán csekély kárpótlás, „fél” szívvel vagyunk kénytelenek
tovább élni.

Feldolgozás: vegyük tudomásul, mennyire „szomjazik” szívünk az életre (életenergiára), az
odafigyelésre és a dédelgetésre; halljuk meg „szomjas” szívünk segélyhívó,
figyelemfelkeltő, gondoskodást igénylő, fájdalommal teli sikolyát; lássuk be, hogy az egónk
mindenek felett, a szív ügyei felett is uralkodik; legyünk következetesek saját magunkkal (az
egónkkal és követeléseivel) szemben; találjuk meg, hogy mi számunkra a legfontosabb, és
álljunk ki mellette; tudatosítsuk magunkban az áramlás és a torlódás, felgyülemlés, a dagályapály
ősi törvényszerűségét; harcoljunk saját központunkért: belenyugszunk a jelenlegi,
halálos élethelyzetbe, vagy engedünk az élet áramlásának, és valóban élni kezdünk; tárjuk
ki szívünket, ne engedjük, hogy zsiványtanyává váljon: a gyűlölet, a harag, a bosszú és a
fájdalom központjává; találjuk meg lelki nyugalmunkat még életünkben, még mielőtt
„örök nyugalomra” lelnénk; ismerjük be gyengeségünket és sebezhetőségünket; belső
központunk javára mondjunk le a külsőségekről; a félelmet, hogy elveszíthetjük saját
magunkat, váltsa fel a megértés, hogy csupán egónkat veszíthetjük el.

Feloldás: tegyük szívünket tudatosan az élet (vagy akár a halál) központjává; váljon szívünk életünk
központjává, vegyük figyelembe szükségleteit; legyünk alázatosak, és összpontosítsunk a
lényegre.

Ősprincípium: Nap-Szaturnusz.

Forrás: Ruediger Dahlke: A betegség, mint szimbólum.

Kép: Pixabay.