Betegségek lelki háttere – szívneurózis (“ideges szívbaj”)

Testi szint: szív (a lélek, a szeretet, szerelem, az érzelmek székhelye, energetikai

központ).

Tüneti szint: a szív állandó megfigyelésének kényszere; a szív (fizikai) szükségleteinek

rendeljük alá cselekedeteinket, sőt egész életünket: túlságosan, kényszeresen kíméljük

magunkat; a test túlértékelése, a lélek elhanyagolása: minden a szív körül forog, de csupán

testi szinten; túl sokat „hallgatunk” a fizikai értelemben vett szívre, és megfeledkezünk

arról, hogy ez valójában lelkünk központja; csak fizikai értelemben fogadunk szót a

szívnek, de igazából nem hallgatunk rá, képtelenek vagyunk meghallani valódi, lelki

szükségleteit; az én szétesésétől való félelem; félelem attól, hogy minden tönkremegy,

felrobban; ragaszkodás, félelem az elválástól, szimbiózisszerű, betegesen szoros

párkapcsolat; félelem attól, hogy egyedül nem vagyunk teljesek; halálfélelem; agresszív

kitörések az olyan „természetfeletti” erőkkel szemben, amelyek fogságban tartják a szívet

(gyakran az anyafigura ellen); a testi értelemben vett „szívtelenségtől” való félelem.

Photobucket

Photobucket

Feldolgozás: helyezzük szívüket – lelki értelemben – életünk középpontjába;

gondoskodásunk tárgya ezentúl a lelki értelemben vett szív legyen a testi helyett; tanuljunk

meg valóban szeretni: ragaszkodni a másik emberhez (párunkhoz), figyeljünk

egymásra; szembeszállás az egóval; engedjük el a bennünk uralkodó, domináns

anyafigurát; szabadítsuk fel magunkat a függőség alól; tudatosítsuk magunkban az

agressziót, legfőképpen a nyomás alóli felszabadulás agresszívan megjelenő vágyát;

találjuk meg önmagunkat, foglalkozzunk tudatosan a halál témakörével, és békéljünk

meg létezésével; akár pszichoterápia segítségével.

 Feloldás: legyünk bátrak

(„oroszlánszívűek”); ne csak panaszkodjunk, hanem merjünk „robbantani” (=

változtatni) is; hallgassunk a szív szavára, éljünk szívből, hiszen ez az én feladata a

kozmikus tudat tengerében.

Ősprincípium: Nap (szív)-Plútó (kényszer).

Forrás: Ruediger Dahlke: A betegség, mint szimbólum.

Tovább a blogra »