Több erőt biztosító fényszög jön létre a szerdai napon. A Hold a Kosban jár továbbra is, a Halak csillagkép összekötő fonákjánál. Az új ciklus elkezdődött, Neked pedig döntened kell, hogy beleragadsz-e a múltba, vagy teljesen új alapokra helyezed életed. A tüzes dinamika, amelyet a Kos jel képvisel, támogatást kap, így a kreatív, teremtő erő áll rendelkezésedre, hogy életedet megreformáld. A Hold az Ekliptika alatt halad, így tudatalattid “fogni” tudja a jeleket, amelyeket kapsz a változtatás szükségességére vonatkozóan. Délelőtt 11 óra után éri el kísérőnk az Uránuszt, így nemcsak meglepetés-szerű, hanem szokatlan, amolyan “uránuszi” formában is jelentkezhetnek ötletek, megérzések, amelyek segítségedre lesznek a továbbiakban. Ha épp itt és most nem is használod fel őket, mindenképp jegyezd meg vagy írd fel a kapott “bevillanást”, mert később még nagy hasznodra lehet, a megfelelő pillanatban. Lehet, hogy egy későbbi tervedhez pont ebből merítesz erőt, ihletet a megvalósításhoz! Akár egy beszélgetésben hallasz egy mondatot, akár egy zeneszöveg fog meg, vagy a neten, újságban olvasol egy cikket (és ezek akár poénosnak is tűnhetnek…), rendkívül nagy horderejű lehet. A vörös bolygó, a Mars szextilje a Lilith-el felesleges aggályaid, pánikod megszüntetését segíti; irreális félelmek, agonizálás ha jelentkezett az elmúlt hetekben, most megszűnik, célszerű erre meditációval, relaxálással is rásegíteni, hogy a fényszög erejéből a lehető legtöbbet hozd ki.
A Vénusz egzakt kvadrátja a Szaturnusszal délután, 17 óra magasságában következik be; a szerelem területén a legfontosabb kulcsszó most: az őszinteség. Bármilyen bonyodalom, megoldandó feladat is merüljön fel, tisztázzátok őszintén a helyzetet, hiszen a ki nem mondott szavak nemcsak megbetegíthetik a torkodat, a torokcsakrához tartozó testrészeket (nyak, nyakcsigolyák, gége, hangszál, tüdő, nyelőcső, pajzsmirigy), hanem a bizalmat is megrendíthetik a másik félben. Szerencsére könnyedén oldható a kvadrát, mert a Vénusz a rendkívül szerencsés Regulus (alpha Leonis) csillaggal ragyog együtt az égen, amely az Oroszlán csillagkép Szíve. Vagyis a szívből jövő, őszinte beszélgetések segítenek ezek orvoslásában, de a Jupiterrel is együtt áll a Szerelmes, vagyis tálcán kínálják Fentről a megoldásokat – Neked csak ki kell választanod a megfelelőt. Holdunk beéri az Eriszt is, amely hatalmas energiákat gerjeszt – ám ezt nem a kapcsolat ellen, hanem annak javára érdemes kamatoztatni. Égi kísérőnk a Galaxis Középpontjával alkot trigont a reggeli órákban, amely egész napra biztosítja a magas szintű energiák megértésének lehetőségét. Éppúgy, mint az Uránusz-Hold együttállás esetében, itt is érvényes, hogy hallgass a belső hangodra! Holdunk Pholus-szal alkotott trigonja a generációs minták felszámolását segíti, elégetvén őket a tűz elem segítségével. A következő meditációs gyakorlat javasolt: képzelj Magad elé egy tűzcsóvát, amelybe beledobod félelmeidet és azon szokásaidat, hitrendszereidet, amelyeknek felismerted káros voltát. A Hold az Ixion-nal is trigonba lép, amely a karma elfogadása. Ha mindent megteszel, hogy eddigi viselkedéseden változtass, karmát zársz, letehetsz egy jó nehéz batyut, amelyet jó ideje (feleslegesen) cipeltél. Délután kísérőnk a Cupido kisbolygóval alkotott háromszöge a szerelem megélésének kedvez, így a Vénusz-Szaturnusznál tárgyalt őszinteségre még nagyobb szükség lesz, mint gondolnád – ám ha erre képes vagy, Társaddal együtt emelkedsz egy magasabb szintre. A Cupido a Nyilas jelben van, de a Kígyótartó csillagképet érinti -amely ugye, gyógyító-beavató erőket birtokol- vagyis az őszinteség gyógyítja és emeli magasabb minőségbe a szerelmeket. A Júnó, a párkapcsolatok aszteroidája az Ozirisz kisbolygóval áll együtt a Szűzben; ha képes voltál a mártírságtól mentes, őszinte alázatra az elmúlt egy-másfél hónapban párkapcsolati téren, most újjászületik a kapcsolat – ellenkező esetben újabb leckéket kapsz a témából. Este a Hold a Merkúrral alkot trigont, vagyis az érzésekről őszintén beszélni nagyon is ér a kapcsolatokban – meghallgatásra és befogadásra találnak szavaid.
Áldás!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: