Türelem és hit – még egyszer a Nyilas-Szaturnuszról
www.eyeofhorus.biz
A legnehezebb feladatok egyike. Amikor már minden idegszálad szanaszéjjel szakad, öklöd szorítod, fogad csikorgatod, el nem tudod képzelni, hogy az a valami, amiért annyit küzdöttél, amire vártál, egyszer csak megtörténik…végül összerogysz szobád közepén és zokogásban törsz ki. Nézel az ablakon át az égre, melyet sötét hófelhők borítanak. Reszketve keresed könnyeid között a fényt, amely talán áthatol a sötétségen és mintegy reményként tündökölhet szemedben…fohászkodol, imát mormolsz, de úgy érzed, senki és semmi nem hallja meg kérésedet, kétségbeesett könyörgésedet. Könnyeidet torkodba nyelve nagyokat sóhajtasz, és titokban abban reménykedsz, hogy egy entitás, vagy csak egyszerűen egy érzés jelt ad arra vonatkozóan, mit is csinálhatnál…tehetetlenségedtől mozdulni sem tudsz.
twitter.com
Úgy érzed, átbaszott az Élet. Hogy mindenki más lehet szerencsés, boldog, csak Te vagy az, akivel mindig gennyeskednek Odafentről.
Mindeközben a legfontosabb kérdés fel sem merül az amúgy okos buksidban: Valóban a szívem szeretné azt a bizonyos dolgot? Vagy csak az egóm…? Könnyű a kettőt összekeverni.
Van elég hited? Ha a fenti érzelemborulást követően talpra tudsz állni és újra nekifeszülsz, akkor igen. Ha belesüppedsz ebbe a bűzös mocsárba, akkor nincs…és a hínár annál jobban lehúz a mélybe, hiszen aki szívből küzd, azt kimenekíti a Fény…
Egy számomra rengeteg erőt adó Ákos-idézettel zárnám soraimat:
“A jelen börtönében
Gondolj arra,
Ha ajtót rajzolsz a falra
Kiléphetsz rajta…”
(Előkelő idegen)
A cikket egy nagyon kedves látó barátnőm, Peszlen Mária ihlette…köszönöm, Marcsi!