A Plútó nem bolygó…de csak a csillagászok számára.
2006. augusztus 24.-e óta a Nemzetközi Csillagászati Unió döntése értelmében a Plútó nem bolygó többé, hanem törpebolygó. Némi vigasz lehet a Plútó számára, hogy egy új égitest-meghatározást neveztek el róla: plutoida, azaz a Plútóhóz hasonló méretű és szerkezetű objektumokat ezentúl ezzel a jelzővel illetik. A bejelentést követően néhány amerikai újság arról cikkezett, hogy a Skorpió jegy szülöttei “siratják” bolygójukat. De ez már csak azért sem igaz, mert a Plútó jelentősége asztrológiai szempontból semmit nem változott és nem is fog. Sőt! Ennek a planétának a területe kisebb, mint a Holdé, a tömege sincs akkora, a horoszkópban mégis hatalmas dolgokat képes véghezvinni. Úgy is mondhatnánk, hogy kicsi a bors (Plútó…), de erős!
Egyébként a Plútó lefokozása szerte a világon értetlenséget és lázadást generált. 2006 második felében és 2007-ben rengeteg “Pluto is a planet” (A Plútó egy bolygó) feliratú pólót viselő fiatalt lehetett látni a tengerentúlon. Az asztrológiában azonban a Plútó továbbra is bolygó marad!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: